ÉAOP turisztikai pályázat keretében

Debrecenben, Kölcsén, Mezőtúron, Nagycserkeszen, Nyíregyházán megújultak a templomok

Evangélikus reformációi emlékutak - zarándokutak

az Észak-Alföldi régióban

A Magyarországi Evangélikus Egyház 391 323 637 Ft uniós támogatást nyert a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv programban. A 412 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból nemcsak egy új, országos jelentőségű zarándokút valósult meg, hanem új munkahelyeket is teremtenek.

A Magyarországi Evangélikus Egyház igazán jelentős, országos szintű zarándokút-hálózatot szándékozik megvalósítani az Észak-Alföld régióban. A projekt hiánypótló beruházás, amely a Közép-Dunántúlon megvalósuló, evangélikus kötődésű zarándokúthoz szervesen kapcsolódik. Jelen pályázat keretében az Észak-Alföld régióban hat zarándokút megvalósítására került sor.

A zarándokutakkal önálló, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció valósult meg. Az érintett, részben hátrányos helyzetű helyszíneken a település egyháztörténeti, történelmi, kulturális és néprajzi örökségének kutatására és bemutatására is lehetőség nyílt. Ezzel olyan, a vallási indíttatáson túlmutató turisztikai termék jöttek létre, amelyet eddig hazánkban egyetlen turista- vagy zarándokút sem biztosított.

A pályázat keretében evangélikus templomok – Debrecenben, Kölcsén, Mezőtúron, Nagycserkeszen, Nyíregyházán – újultak meg, valamint 150 kilométer zarándokútvonal kijelölt nyomvonalának felfestését végezték el.

A zarándokutak megvalósításának és üzemeltetésének elemei a következők:

útvonalfestés ♦ bemutatóvitrinek beszerzése ♦ kerékpártárolók és támaszok telepítése ♦ önálló weboldal létrehozása ♦ felhasználói mobil alkalmazás létrehozása ♦ kedvezménykártya kiadása ♦ internetkioszk telepítése ♦ történészi, muzeológiai adatgyűjtés ♦ útikönyv létrehozása ♦ dokumentumfilm forgatása ♦ fotódokumentáció készítése ♦ minősítési rendszer kialakítása

A projekt üzemeltetését a Magyarországi Evangélikus Egyház keretében önálló szervezeti egységként működő központi iroda koordinálja. Az operatív üzemeltetést 1 fő regionális koordinátor, 2 fő értékesítési, marketing- és adminisztratív munkatárs, 1 fő zarándokszálláshely gondnok-vezető, 1 fő takarító-kisegítő személyzet, 1 fő túravezető és 1 fő szezonális kisegítő munkatárs végzi – a projekt keretében teremtett új munkahelyek betöltőiként.

A projekt összes elszámolható költsége 412 656 279 Ft,

az igényelt támogatás 391 323 637 Ft.

A fejlesztésekről bővebb információt a www.evangelikus.hu oldalon olvashatnak.


Eseménynaptár

Naptár

2018. április
H K Sz Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30